Tegnap este megnéztem a Philadelphia című filmet. Ma reggel, amikor bekapcsoltam a rádiót, hallottam, hogy ma van az Aids-világnapja. Azt hiszem aktuálissá vált egy poszt Róluk.

Nyilván nem könnyű róla beszélni. Évente egyszer mégis megtesszük. Társalgunk, figyelmeztetünk, felvilágosítunk. A youtube is "ünnepi díszbe" öltözött, minden hírportált elárasztották ilyen témájú cikkekkel, óvszert osztanak és anonim szűréseket végeznek. Évente egy nap megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, hogy mindent megtettünk a megelőzésért és abszolút előítélet mentesek vagyunk. De ez nem igaz.

A Philadelphia '93-as film, de nem hiszem, hogy ez alatt a szűk 20 év alatt sokkal előrébb jutottunk volna. Legalábbis itt, Magyarországon nem. Még mindig élnek a beidegződések, miszerint ez leginkább a homokosok betegsége, akik meg is érdemlik, mert ilyen "erkölcstelen" életet élnek. (a homofób előítéletekre egyszer még kitérek) És még mindig nem vagyunk elég tájékozottak ahhoz, hogy ne fogjon el minket félelem, akár attól is ha csak ránk tüsszentenek.

Tegnap este sokáig nem tudtam elaludni. Gondolkodtam, sokat, azt hiszem egy jó film erre készteti az embert. A csőlátású,  begyöpösödött, gyáva emberekről, akik nem tudnak kivetkőzni a kódolt védelmező mechanizmusukból és minden észérv ellenére is viszolyognak. Társadalmi halálra ítélik a fertőzötteket, azelőtt hogy a fizika bekövetkezne, ahogy a filmben is hallhattuk. És ha a beteg homoszexuális is, akkor duplán rossz. Annyira remélem, hogy én nem ilyen vagyok.

Könnyű mondani, hogy én mennyire toleráns és együttérző vagyok, amíg nem kerültem hasonló helyzetbe. Nem állíthatom biztosan, hogy nem lép életbe nálam, az "eddig és ne tovább" elv, hogy nem akarnék távol maradni tőlük. Fogalmam sincs mit tennék, így egyelőre csak bízom magamban és az értékrendemben annyira, hogy ki merjem jelenteni, én nem vagyok csőlátásű és begyöpösödött.

Ma erről a témáról több emberrel is beszéltem, és volt aki felvetette, hogy mit tennék, ha a szerelmemről tudnám meg, hogy fertőzött. Maradjunk az egyszerűbbik esetnél, ahol biztos lehetek abban, hogy én nem vagyok beteg. Kérdés, hogy föl tudnám-e áldozni a nagycsaládról dédelgetett terveimet, azért, hogy egy olyan emberrel legyek, aki gyakorlatilag haldoklik. Nem tudom. Ebben, a bejegyzésben sokat mondogatom ezt, de tényleg így van. Ki tudja, talán van annyira erős szerelem, ami miatt megéri végigcsinálni. De az is lehet, hogy van olyan erős vágy, amiért nem a "legeslegnagyobb nagy Ő-vel" éljük le az életünket, hanem "megelégszünk" egy "kisebbel", aki mellett kényelmes életünk lehet.

Ha valaki tudja a helyes megoldást, jelentkezzen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.